Autoritás és hadsereg

http://ellenforradalmar.blogspot.hu/2015/12/autoritas-es-hadsereg_24.html
A védelmi erő minden állam szuverenitásának alapfeltétele. Ha egy közösség nem képes megvédeni magát, akkor nem formálhat jogot a függetlenségre, az autonómiára. Éppen ezért az államnak és a nemzetnek kiemelkedő jelentőségű eleme a hadsereg, amely az állami szuverenitás hordozója és egyik legfontosabb letéteményese. Csoda, ha a katonaság a forradalmi felforgatás egyik fő céltáblája?


A hadsereg tagjait sajátos kötelék fűzi össze. A halállal való szüntelen szembenézés és a közös erőfeszítések a bajtársakat a fegyelem, a szolidáris összetartozás nemes érzésében egyesíti, az alárendelteket és feletteseket pedig a hierarchia és az engedelmesség rendjébe ágyazza. A hadseregnek példát kell mutatnia a társadalomnak. A haza védelmére esküdöttek erkölcsi tartása kihat az egész ország moráljára úgy békében, mint háborúban. A katonáknak az életveszélyes helyzetekben is bízniuk kell egymásban, a becstelenség, a kétszínűség itt emberek halálát okozhatja.

Míg a polgári életben esetleg sértődés, anyagi kár átmeneti konfliktusok fakadhatnak az alantas magatartásból, a seregben a becsület élet-halál kérdés is lehet... A kétes becsületű civil új életet kezdhet és csupán tehetségén múlik, hogy mire viszi, de a katona, akinek becsületén folt esett arra a kritikus pillanatban már többé nem lehet számítani, az gyenge láncszemmé válik, aki mindenkire veszélyt jelent. Minden lánc pontosan annyira erős, mint a leggyengébb szeme. Nem véletlen, hogy a becsület katonai eszménye mintaként szolgál az egész társadalom számára.
 

A katonai szolidaritás az "esprit de corps" a kiképzésben kell, hogy kialakuljon az újoncokban. "Ezért a katonai kiképzés keménysége, ezért a kimerítő gyakorlatoztatások és az erőltetett menetek , ezért az olykor csaknem abszurd, fölösleges parancsok: a kollektív létezés felfokozására irányulnak, azt a meggyőződést akarják beléplántálni a katonába, hogy az egész nemzet koncentrálódik a hadseregben, még a legkisebb egységében is."-írja Molnár Tamás "Az autoritás ellenségei"-című művében. Sokan érvelnek az általános hadkötelezettség mellett és ellene is. Súlyos érv mellette, hogy a férfias szolidaritás és a kollektív létezés fegyelmezett módját gyökerezteti meg a hadra fogottakban. A hadsereg nevelő erőként is részt vállalhat a nemzet életében.
 
Lehet egy hadsereg bármennyire is modernizált, vagy felforgató eszmék által befolyásolt, mindig lesz benne valami tradicionális erő. A hadsereg a nemzet koncentrált kifejeződéseként a összetartás és az atyák földjéhez való hűség (patriotizmus) mintáját adja a társadalom egésze számára. Szigorú és pontosan végrehajtott ceremóniákon biztosítja az állami ünnepségek méltóságát, megjeleníti az állami hagyományok folytonosságát.
       
A forradalmi tendenciák természetesen a társadalom e fontos támaszát sem kímélik. A becsületkódexekhez való ragaszkodás kezd régimódivá válni, a hierarchikus viszonyrendszert több államban a hadsereg demokratizálásának képtelen programja mételyezi meg.

Az ellenforradalmár Plinio Correa de Oliveira a forradalommal szemben a hadsereg erkölcsi erejét hangsúlyozza amikor az egyenruháról így ír: "Az egyenruha – már az egy­szerű jelen­lété­vel is – olyan igaz­ságok­ról tesz tanú­ságot, amelyek jelle­ge meglehe­tő­sen egye­temes, de minden­képpen ellen­forra­dalmi színe­zetű: 

– vannak értékek, amelyek többet érnek, mint maga az élet, s amelye­kért meg­halni érde­met jelent. Meg­hal­ni katona­dolog. Ez szöges ellen­téte a szo­cia­lista men­talitás­nak, amely kockázatot és fáj­dal­mat semmilyen körül­mények között sem képes el­visel­ni, s a biz­ton­ság imá­datá­hoz és a föl­di élet­hez fel­tétlenül ragasz­kodik; 


– vannak erkölcsi irány­elvek, hiszen a katona­élet teljes egészé­ben a becsü­let­re épül, a fér­fias, eré­lyes, bátor arcu­lat­ra, s arra az elv­re, hogy a kar­hatal­mat a jó szol­gá­la­tá­ban a rossz ellen kell for­dí­tani, és így to­vább." Az egyenruha a katonai szolidaritás és az állami autoritás szimbólumaként jelenik meg és egyúttal magán viseli a ragjelzések hierarchikus megkülönböztető jeleit.


Egy jól működő haderő mindig megőrzi hierarchikus jellegét. Gondoljunk bele, meddig jutna egy offenzíva, amelyben az egyenlőség elve alapján minden katona a tisztek utasításait mérlegelné, visszautasítaná, leszavazná, vagy demokratikus vita tárgyává tenné... A hadsereg nem lenne többé hadsereg. A pacifizmus és a demokratikus elvek terjesztése a fegyveres erők körében pontosan erre irányul: az egyik legnemesebb hivatás tönkretételére.
 

A forradalom lényege, az, hogy az arisztokrata ne lehessen arisztokrata, a paraszt ne lehessen paraszt, a férfi ne lehessen férfi, a nő ne lehessen nő... A katona pedig ne lehessen katona. Az ellenforradalom célja pedig az, hogy mindenki betölthesse a társadalomban a saját hivatását. Ezért kulcsfontosságú, a hadsereg tisztességének, hivatástudatának, hierarchikus rendjének és nem utolsó sorban erejének helyreállítása.

Megjegyzések