Március 15-e van. 1848-ban e napon léptek akcióba azok a forradalmi erők, amelyek a reformkor után vérzivataros időket hoztak nemzetünkre. Meg szokás ilyenkor emlékezni a forradalomról, beszédeket szokás tartani a nemzet egységéről és kokárdát szokás tűzni.
Orbán Viktor ma mindegyiknek eleget tett. A legérdekesebb persze a beszéd, hiszen ebben nem csupán a forradalmi eszmék, a nemzeti szuverenitás, és az aktuális politikai célok hangoztatására került sor, hanem a miniszterelnök elmélkedett a magyarországi forradalmak összefüggéseiről is.
"Nekünk, magyaroknak, két forradalmi hagyományunk van. Az egyik 1848-tól '56-on keresztül a rendszerváltáson át az alaptörvényig, és a mai alkotmányos rendig vezet. A másik hagyomány vérvonala a jakobinus európai elődöktől 1919-en át a II. világháború utáni kommunizmusba, a magyarországi szovjet világba fut. A mai magyar életet a '48-as és '56-os forradalom szellemi örökösei és leszármazottai rendezték be. E forradalmi hagyomány szívverése mozgatja és irányítja ma is a nemzet politikai, gazdasági és szellemi életét."
"Jó érzésű, gyermekeit nevelő, életpályáját munkával építő ember nem szokott felcsapni forradalmárnak. Jó gondolkodású, saját lábán álló, a maga ura ember tudja, hogy a fölfordulásból, az élet szokott rendjének hirtelen megbillenéséből ritkán sülnek ki jó dolgok." Tette hozzá Orbán. (Ezzel már inkább együtt tudunk érteni.)
"Jó érzésű, gyermekeit nevelő, életpályáját munkával építő ember nem szokott felcsapni forradalmárnak. Jó gondolkodású, saját lábán álló, a maga ura ember tudja, hogy a fölfordulásból, az élet szokott rendjének hirtelen megbillenéséből ritkán sülnek ki jó dolgok." Tette hozzá Orbán. (Ezzel már inkább együtt tudunk érteni.)
A miniszterelnök, szemléletében az általános felfogáshoz igazodik, mely szerint a magyar nép története szabadságharcok sorozata. Pedig nemzetünk történetének egyetlen igazi szabadságharca 1956-ban volt. Minden más esetben polgárháborúkat, belviszályokat vagy idegen beavatkozást találunk. 1848-49-ben a Magyar Királyság népei egymás ellen harcoltak, császári és királyi csapatok ütköztek meg császári és királyi csapatokkal. Polgárháború, pontosabban belháború volt. A Szent Szövetség jegyében beavatkozó orosz cári csapatokkal szemben vethető fel a szabadságharc kifejezés. A mi egyetlen igazi szabadságharcunk 1956 volt a szovjet elnyomással szemben. Nem forradalom volt, és nem is ellenforradalom, hiszen mindkettőnek tartalmazta bizonyos vonulataiban az eszmeiségét. A közös a megszálló szovjet hatalommal szembeni ellenállás volt.
'48 március 15-e valóban egy forradalom kezdetét jelentette amely, a nyugatról importált liberalizmus és nacionalizmus szellemiségének vulkánkitöréséhez vezetett hazánkban. Az ellenforradalmárok számára a liberális Kossuth, a fanatikus Petőfi, vagy akár az utópista Táncsics nem példaképek. Pontosan "a jakobinus európai elődök" munkáját folytatták, akiknek eszméivel Martinovics Ignác fertőzte meg először hazánkat. Nemzeti katasztrófánk, amelyhez felelőtlen politikájuk vezetett valóban emlékezetes, megemlékezésre indító. 1918-ban és 1919-ben a "polgári forradalom" majd a "proletárforradalom" folytatta '48 baloldali örökségét. A jobboldal ugyanúgy lojális volt az ezer éves magyar államisághoz, mint '48-ban, Kossuthék rövidlátó és radikális baloldali politikájával szemben. Ekkor már a szellemi örökösökkel kellett szembenézni.
'19-ben az ellenforradalom bizonyította, hogy a magyar nemzet nem hódol be a kommunizmus eszméinek. A második világégésre következő kommunista elnyomás elleni szabadságfelkelés ezt a nemzeti akaratot ébresztette föl újra. Ennyiben (amennyiben antikommunista volt) ellenforradalmi '56. De tudjuk jól, hogy sok kommunista is részt vett benne, hogy külön utas szocializmust építhessenek fel Jugoszláviához hasonlóan. Ez nyilvánvalóan az eszmei forradalmisághoz tartozik.
A rendszerváltás a szovjet kivonulást illetően tényleg hordozott valamit '56 örökségéből, de nem eleget ahhoz, hogy teljesen újjászülessen a magyar államiság. Közhely, hogy a rendszerváltás befejezetlen. Politikusaink máig toldják-foldják.
Orbán szerint két forradalmi hagyomány él a magyar történelemben. 1848-1956-1989 és ezzel szemben 1919-1949. Az előbbi a nemzeti szabadságharcok sorozatát jelentené, az utóbbi a kommunista hatalomátvételekét. Szerintünk egy forradalmi hagyomány van hazánkban, a jakobinus, nacionalista és liberális eszméktől a kommunizmuson át egészen a mai szélsőséges baloldali felforgatásig (gender, homoszexuális propaganda, stb.).
'48 március 15-e valóban egy forradalom kezdetét jelentette amely, a nyugatról importált liberalizmus és nacionalizmus szellemiségének vulkánkitöréséhez vezetett hazánkban. Az ellenforradalmárok számára a liberális Kossuth, a fanatikus Petőfi, vagy akár az utópista Táncsics nem példaképek. Pontosan "a jakobinus európai elődök" munkáját folytatták, akiknek eszméivel Martinovics Ignác fertőzte meg először hazánkat. Nemzeti katasztrófánk, amelyhez felelőtlen politikájuk vezetett valóban emlékezetes, megemlékezésre indító. 1918-ban és 1919-ben a "polgári forradalom" majd a "proletárforradalom" folytatta '48 baloldali örökségét. A jobboldal ugyanúgy lojális volt az ezer éves magyar államisághoz, mint '48-ban, Kossuthék rövidlátó és radikális baloldali politikájával szemben. Ekkor már a szellemi örökösökkel kellett szembenézni.
'19-ben az ellenforradalom bizonyította, hogy a magyar nemzet nem hódol be a kommunizmus eszméinek. A második világégésre következő kommunista elnyomás elleni szabadságfelkelés ezt a nemzeti akaratot ébresztette föl újra. Ennyiben (amennyiben antikommunista volt) ellenforradalmi '56. De tudjuk jól, hogy sok kommunista is részt vett benne, hogy külön utas szocializmust építhessenek fel Jugoszláviához hasonlóan. Ez nyilvánvalóan az eszmei forradalmisághoz tartozik.
A rendszerváltás a szovjet kivonulást illetően tényleg hordozott valamit '56 örökségéből, de nem eleget ahhoz, hogy teljesen újjászülessen a magyar államiság. Közhely, hogy a rendszerváltás befejezetlen. Politikusaink máig toldják-foldják.
Orbán szerint két forradalmi hagyomány él a magyar történelemben. 1848-1956-1989 és ezzel szemben 1919-1949. Az előbbi a nemzeti szabadságharcok sorozatát jelentené, az utóbbi a kommunista hatalomátvételekét. Szerintünk egy forradalmi hagyomány van hazánkban, a jakobinus, nacionalista és liberális eszméktől a kommunizmuson át egészen a mai szélsőséges baloldali felforgatásig (gender, homoszexuális propaganda, stb.).
A nacionalizmus eredendően baloldali eszme, amelytől mi élesen megkülönböztetjük a hazafiságot, a patriotizmust. A nacionalizmus és a liberalizmus a XIX. században egy tőről fakadtak. A keresztény nemzeti gondolat, amelyet a kormány ma is hangoztat sokkal inkább kötődik az ellenforradalomhoz, mint a baloldali forradalmakhoz. Ehhez a hagyományhoz fel kell nőni.
49-ben a császárnak megbocsátást kellett volna tanúsítania. Ha a vértanúk csak börtönt kapnak, a kiengedésük a kiegyezésnél sokkal jobban nézett volna ki, mint a sírjaik fölött kiegyezni.
VálaszTörlésNincs már senki, aki emlékezne 48-ra. A történelmi források alapján egy kifejezetten Brüsszel-szerű, de talán inkább Moszkva-szerű, elnyomó Bécs rajzolódik ki.
Akkori szemmel nézve nem volt világos, hogy mi merre. A lázadók többsége a régi, keresztény Magyarországot akarta helyreállítani, felszabadítani. Az ideológiai hiba, amit elkövettek, az az volt, hogy a francia forradalomból származtatták magukat.
Visszagondolva az elmúlt 150 évre, ha a soron következő 150 évet a Monarchia népei előre látták volna, hát bizony úgy vélem, egy emberként álltak volna Ferenc József mögé és közfelkiáltással lett volna magyar király, mint Mátyás. És ezt kellett volna tenniük. De utólag könnyű okosnak lenni.