Mikes - az ellenforradalmár püspök

Egy a Vasi Szemlében megjelent tanulmány olvasható ebben a bejegyzésben Mikes János püspökről, aki büszkén vallotta magát ellenforradalmárnak és ezt az elvét tettekre is váltotta.

A címbeli jelzőt nem az utókor ítélete ragasztotta a püspökhöz, hanem ő maga választotta saját politikai hovatartozásának megkülönböztetésére. Nem mintha sok választása lett volna. Hiszen ellenezte a forradalmat, 1918 októberének demokratikus változását, amelynek radikalizmusával, a baloldali pártok növekvő befolyásával és republikánus törekvéseivel nem mindenki értett egyet. 1918-1919 fordulójának forrongó, indulatokkal terhelt hónapjaiban a másként gondolkodók könnyen megkaphatták az ellenforradalom támogatásának vádját. Ezt a bélyeget Mikes János püspök maga vállalta: 
     

"ha a kormány iránt való bizalmatlanság már ellenforradalom, akkor mint bizalmatlan, én is ellenforradalmár vagyok." 
     

E kijelentést sokféleképp értékelhetjük: lehet bátorság, amely él a forradalom által is biztosított joggal, a szólás szabadságával; de lehet vakmerőség is, amely nem számol a politikai realitással. Mindenesetre jó okot szolgáltatott a politikai ellenfeleknek a püspök elleni fellépéshez.
 

Mikes János gróf ekkor már hat éve állt a szombathelyi püspökség élén, ám ekkor érkeztek el élete talán leginkább meghatározó hónapjai. Nemcsak azért, mert komoly megpróbáltatásokat hoztak fizikai értelemben is, hanem elsősorban azért, mert komoly erkölcsi muníciót képeztek későbbi éveire. 

Ezekben a hónapokban országosan ismert lett, mint kemény, elveiben megingathatatlan főpap. A keresztény-konzervatív táborban ellenforradalmi meggyőződése példaként szolgált, míg a baloldalon végleg elkönyvelhették a "demokratikus" kormány ellenfeleként. Így nem meglepő, hogy a Károlyi-kormányzat, majd a proletárdiktatúra ellenségként kezelte. Ez fejeződött ki az ellene indult eljárással, a püspöki vagyon zárlatával, végül internálásával. A történeti irodalom mindezt tényként kezeli, de az események feltárásával eddig még adós volt. Erre vállalkozik ez a dolgozat.
 

Nem tudunk arról, hogy ezekben a hónapokban a püspök naplót vezetett volna, így az eseményeket újsághírek, közvetett leírások és néhány levél alapján próbáltam feltárni. Eközben akadtam rá egy később lefolytatott bírósági per anyagára, amely alapján rekonstruálni lehet a Károlyi-kormányzat egyházpolitikáját, és ezen belül a Mikes elleni eljárás menetét, mozgatóit. Ez a per - a Malcsiner-Persián per néven - élénken foglalkoztatta a kor közvéleményét is.
 

1919. augusztus 16-án Budapesten ülést tartott a Katolikus Írók és Hírlapírók Országos Pázmány Egyesületének választmánya, ahol felszólalt Malcsiner Emil lapszerkesztő. Kizárási indítványt terjesztett elő Persián Ádám ellen, aki a Károlyi-kormány katolikus ügyekért felelős kormánybiztosa volt. Azzal vádolta Persiánt, hogy kormánybiztosként hozzájárult a katolikus egyház üldözéséhez, hozzáértés nélkül működött, az alsópapságot - a Papi Tanács szervezésével - a főpapság ellen hangolta, és a bolsevizmus pártolására hívta fel, illetve egyházfejedelmek üldözésével, valamint az egyházi vagyon megcsonkításával a katolikus egyháznak károkat okozott. 

Persián a választmányi ülésen elhangzottak miatt büntető feljelentést tett a Budapesti Királyi Büntető Járásbíróságon Malcsiner ellen 1919. augusztus 27-én. Másnap, a Pázmány Egyesület újabb ülésén Persián hozzájárult, hogy az egyesületen belül választott bíróság alakuljon a tények megállapítására; addig is feljelentésének tárgyalását elhalasztják. A választott bíróság megalakulása azonban elhúzódott. Az Egyesületen belül Turi Béla foglalkozott az üggyel. November 7-én levelet írt Szombathelyre, amelyben kérte, hogy nevezzék meg azt a személyt, aki Mikes püspököt az eljárás során képviselni fogja. A választás dr. Rogács Ferenc irodaigazgatóra esett, aki maga is részese volt a februári eseményeknek. November 15-én Persián nyilatkozatot tett közzé, amelyben sürgette az eljárás megindítását, ellenkező esetben kilátásba helyezte a püspök feljelentését. November 22-én Turi lakásán gyűltek össze a felek (Persián, Malcsiner, Rogács, Turi és Vass József), ahol az álláspontok semmit sem közeledtek: Malcsiner fenntartotta állításait, Persián viszont tagadta azokat. Ezek után nem meglepő, hogy az ügy valóban bírósági tárgyalásra került. A Malcsiner-Persián per a sajtó élénk érdeklődése mellett 1922-ig elhúzódott. Bár kezdeményezője Persián Ádám volt, valójában ő és kormánybiztosi tevékenysége volt a vád tárgya. A közvélemény figyelmét az irányította rá, hogy a perben számos, a korszakban meghatározó és érintett - Magyarországon tartózkodó - politikus, egyházi személyiség megszólíttatott. 

A perben gyakorlatilag a Károlyi-kormányzat egyházpolitikai tevékenységét vizsgálták, és mint ilyen, 1920-22 között a kereszténynemzeti kurzus berendezkedése idején nyilván bizonyos politikai céloknak is megfelelt. Hogy mégsem lett "nevezetes per", az elsősorban annak köszönhető, hogy Persián maga indította (megelőzendő egy olyan pert, amelynek ténylegesen is ő lett volna a vádlottja), illetve a per kimenetele egyik oldalnak sem hozott egyértelmű győzelmet vagy vereséget. 

Az elhangzott vallomások azonban rendkívül fontosak a magyar katolikus egyház 1918-19 fordulóján megélt történetében. A per anyagai Mikes püspök ügyének kutatásához nagy segítséget jelentenek, hiszen Mikes személye központi szerepet kapott a perben: két vádpontban is érintett volt. Az egyik szerint Persián kormánybiztosként közreműködött a szombathelyi püspök elleni eljárásban, és politikai okokból internáltatta, a másik szerint pedig hűtlenül kezelte a rábízott szombathelyi vagyont.

A per hosszan elhúzódott, sok tanút vonultattak fel benne. Az 1922. február 7-én kihirdetett jogerős ítélet nagy elégtételt jelentett a püspöknek, hiszen elmarasztalta Persián Ádámot Mikes politikai üldözésében való részvétele és a szombathelyi javadalom megkárosítása, valamint a nyitrai püspök félrevezetése miatt, de felmentette a katolikus papság forradalmasításának tárgyában.

Az események a háború befejeződésével és a Monarchia felbomlásával kezdődtek. A szombathelyi püspök két körlevélben fordult a papsághoz és a hívekhez, amelyekben a háború befejezését tudatta. Ezek semmiféle politikai utalást nem tartalmaztak, elsősorban szociális jellegűek voltak, és a hazatérő katonákkal, a sérült családokkal foglalkoztak. 

Nem ismerünk november elejéről olyan iratot vagy bármilyen megszólalást, amely utalna Mikes álláspontjára a bekövetkező változásokról, csak sejthető, hogy nem támogatta a köztársaság kikiáltását, és meglehetősen bizalmatlanul szemlélte a Károlyi-kormány tevékenységét. Ebben az időben erősödik azonban fel a keresztényszociális szervezkedés Nyugat-Magyarországon, amelyben Mikes befolyásának biztosan nagy szerepe volt. Ebben helyi támogatója Lingauer Albin, a Vasvármegye szerkesztője volt. Országosan Simonyi-Semadam Sándor volt néppárti képviselővel meglévő kapcsolata sejteti ezt a vonalat, aki a keresztény-párti szervezkedés egyik kulcsfigurája volt.
 

1919. november 20-án az ország függetlenné válása és a köztársaság kikiáltása óta először ült össze a magyar püspöki kar. A fennmaradt jegyzőkönyv tanúsága szerint a püspöki kar a kialakult helyzetet akceptálva a kormány felé párbeszédre késznek mutatkozott. Semmi jelét nem mutatta, hogy komoly összeütközésre készülne a közeljövőben az új kormánnyal. Tenniakarását a rengeteg megtárgyalt téma is jól mutatta. Ezek között figyelemre méltóak azok, amelyek azt a célt szolgálták, hogy függetlenítsék az egyházat a politikai rendszer változásaitól. Nem véletlen, hogy épp ekkor kap újabb lendületet a katolikus autonómia ügye, amely biztosíthatja ezt a függetlenséget. 

Szintén ebbe a vonulatba sorolható a nagyjavadalmak reformjának ügye is. A kalocsai érsek javaslatára az alsópapság jövedelmének segéllyel való kiegészítésére 50 millió korona értékű alapítványt hoznak létre a nagyjavadalmak törzsvagyonából. Az egyes javadalmakra eső részt kiszámító bizottság tagjai közé Mikest is beválasztják. Nyilván szerepet játszott ebben az, hogy közismerten jól oldotta meg egyházmegyéjében az egyházi pénzek kezelését a takarékpénztár segítségével.

A püspökkari értekezleten azonban történtek kellemetlen dolgok is. A tanácskozásra hívatlanul és váratlanul betoppant Lovászy Márton vallás- és közoktatásügyi miniszter Persián Ádám társaságában. A kormány nevében jöttek tárgyalni, és a püspöki kar meglepődve bár, de nem elzárkózva fogadta őket. Legfontosabb céljuk a püspöki kar támogatásának megszerzése volt. A püspöki kar általánosságban ettől nem zárkózott el, ugyanakkor válaszával el sem kötelezte magát. 

A hivatalos jegyzőkönyv nem tartalmazza, de a perben tett vallomása alapján tudható, hogy Mikes felszólalt az ügyben. A kormány támogatásától ő sem határolódott el, de aggályosnak nevezte a támogatás megvalósítását, mert a kormány nevében nyilatkozó Persián a hierarchián belül feszültségeket keltett, amikor a katolikus egyház hivatalos képviselőjének nem a püspöki kart, hanem a Papi Tanácsot ismerte el. Ez a nyilatkozat a hatályos egyházi jogrendet súlyosan sértette, így a püspöki kar nem fogadhatta el. A jelenlévő Persián számára ez a szembesítés több volt mint kínos. A másik ügy szintén kellemetlenül érintette. A napirend szerint a püspökök ugyanekkor tárgyalták meg Altenburger Gyula és ifj. Bordeaux Pál javaslatát, amely egy központi katolikus pénzintézet felállítását tervezte. A felállítandó bank részvényeit az egyházmegyei alapok, a javadalmak és egyéb katolikus vagyonok jegyezték volna. A jegyzőkönyv szerint Persián sürgette a javaslat elfogadását, mert véleménye szerint erre a bankra bízná a kormány az egyházi birtokok parcellázását, és nagyobb biztonságot garantálna az egyházi földbirtokok eddigi tulajdonosainak. Szintén Mikes vallomása tartalmazza, hogy a püspöki kar az ügyet a szombathelyi püspöknek utalta véleményezésre. Mikes tehát referált a javaslatról. 

Szakértői véleményre hivatkozva kedvezőtlennek ítélte a bankalapítás ügyét. Szakértőit nem nevezte meg, és nyomát sem találni annak, hogy kik lehettek ezek. Talán Simonyi-Semadam Sándor és környezete lehetett ez a kör. A püspöki kar értekezlete a jegyzőkönyv szerint az ügyet a megalakuló Katolikus Tanács elé utalta, azaz a döntést elodázta, a bankalapítást bizonytalan időre megakadályozta. Mikes szerint ez közvetlenül is érintette Persiánt, aki értesülése szerint érdekelve volt a bankalapításban. Ez a két ügy komoly vereséget jelentett a kormánybiztosnak, s mindkettőben Mikes volt az ellenfél. Nyilvánvaló, hogy Persián ezek után nem gondolt szívélyesen Szombathely püspökére.

Kettejük konfliktusát más esemény is növelte. 1918. november 14-én a kormánybiztos javadalmi kimutatás készítésére szólította fel az egyházi nagyjavadalmasokat. Szombathelyről azonban nem érkezett meg a kimutatás, ezért december másodikán megsürgette azt. A püspöki iroda ekkor közölte, hogy az erre vonatkozó körrendeletet nem kapta meg.

December 21-én Persián levélben sérelmezte, hogy még mindig nem kapta meg a kimutatást. Mikes december 23-án kelt válaszában24 közölte, hogy a püspökség vagyona nem változott, ezért nem tartja szükségesnek újabb kimutatás készítését, másrészt a Vallás- és Közoktatási Minisztériumnak külön ügyosztálya van erre a feladatra, ahol a kért adatokkal rendelkeznek. Ezt a választ azonban Mikes nem a kormánybiztosnak, hanem a miniszternek címezte. Ezt az eljárást Persián 1919. január 7-i levelében kifogásolta, és január 20-ig adott haladékot a kimutatás beküldésére, ami január 22-én érkezett meg a minisztériumba. Az eljárás során szembetűnő, hogy Mikes kerülte az együttműködést a kormánybiztossal, de jóhiszeműen cselekedett a kimutatás ügyében, hiszen a december 23-i levélben megfogalmazta álláspontját az ügyben, és ez jogilag teljesen helytálló volt. Persiánnal szembeni magatartása azonban - bár következetes volt - tovább fokozta a köztük meglévő feszültséget, és feleslegesen - csaknem kihívó módon - támadási lehetőséget nyújtott önmaga ellen.

Eközben a püspökkel szemben újabb front nyílt. Obál Béla, Vas vármegye új kormánybiztosa felkereste a püspököt, támogatását kérve a közrend helyreállításában, különösen a megye déli, vendek által lakott területén. Kérésére Mikes február első hetében bejárta a Vendvidék településeit, de Obál nem tartott vele, hanem feljelentette a püspököt. Vádja szerint Mikes pánszláv politikát folytatott, és karhatalom szervezésébe kezdett. Persze ezek a vádak alaptalanok voltak. Mikes a vendek által lakott falvak látogatása közben kerülte az összeütközést az egyre inkább a délszláv hatalom felé orientálódó helyiekkel, de több helyen is biztatta a lakosságot, hogy maradjon hű az integer Magyarországhoz. Ehhez képest pont őt vádolták pánszláv politikával.

Persián és Obál akcióinak hatására a kormány vagyonvizsgálatot rendelt el a szombathelyi javadalomban. 1919. február 7-én pénteken este érkezett Szombathelyre Persián a vizsgálati bizottsággal és a Savaria Hotelben éjszakázott. A vizsgálat néhány óra leforgása alatt február 8-9-én történt meg, amely ellen a püspök tiltakozott. Szombat délelőtt, délután és másnap délelőtt tartott a vizsgálat. Szombat délután a sorokmajori épületeket vizsgálták meg, s azokat teljesen rendben lévőnek találták. Persián február 9-én délben elutazott, a püspökség többi birtokát nem vizsgálták meg. A kormánybiztos olyan jelentést készített, amely szerint a javadalmat a püspök személye részéről veszély fenyegette. Konkrétan azzal vádolta Mikest, hogy az ún. kisebb ingyenes felszereléseket elidegenítette, a javadalomban szükséges helyreállításokat pedig elhanyagolta. Számszerűleg a jelentés szerint Mikes a püspökség törzsvagyonának 1 717 000 koronával tartozik. (Ezen belül a kisebb felszerelésekért 283 000, a nobilis fundusért 150 000, az elmulasztott helyreállításokért 1 134 000 és avulási kár címén 150 000 koronával.) A jelentés alapján a köztársaság ideiglenes elnöke 154/1919. sz. átirata alapján a szombathelyi püspöki javadalmat február 17-én zároltatta, Persián kormánybiztost pedig zárgondnokul nevezte ki. A püspök dr. Vass János vallásügyi miniszterhez írt levelében tiltakozott az eljárás ellen. A püspök a magyar és az egyházi törvényekkel is ellenkezőnek tartotta a zárlat elrendelését. Álláspontja szerint erre az 1723. LXXI. tc. alapján csak a királynak, mint főkegyúrnak volt joga, márpedig a köztársaság kikiáltása után ez a jog visszaszállt a Szentszékre. Másrészt jogtalannak tekintette az eljárást, mert arról a prímást nem tájékoztatták, és a biztos kiküldéséről a püspököt nem értesítették. A vagyonvizsgálatban a püspök képviselői nem vehettek részt, ráadásul a zárlat elrendelésére azelőtt került sor, hogy a teljes javadalmat megvizsgálták volna. A püspök felkérésére dr. Rogács Ferenc, dr. Rhorer Ödön és Mersich László részletes kimutatást készített a püspökség vagyoni helyzetéről. A kimutatás pontról pontra cáfolta a kormánybiztos jelentését. A kisebb felszereléseket tévedésből valóban a bérlőknek juttatták, de ezt a hibát (amit sem a püspök, sem a káptalan, sem a jóváhagyó minisztérium nem vett észre) azonnal korrigálták, és 13 900 koronát a bérlőktől meg is kaptak. A nobilis fundusért a püspök nem tartozott a törzsvagyonnak. A legnagyobb összeget a helyreállítások tették ki. István Vilmos püspök hagyatékából 250 960 korona 94 fillér szolgálta ezt a célt, ebből 180 000 koronát használtak fel a sorokmajori és a répceszentgyörgyi gazdasági épületek, a püspöki palota belseje, melléképületei és a bérházak tatarozására. 

Nem lett helyreállítva a székesegyház és a palota külseje, a zalaegerszegi belső major, a novai plébánia, a zalaegerszegi és a felsőszelestei templom. A fennmaradt 70 000 koronából az adott gazdasági körülmények között a kimutatók szerint nem lehetett felújítást végezni, egyébként a vallás- és közoktatásügyi miniszter 107.651/1917. sz. rendelete lehetővé tette a háború ideje alatt a helyreállítások szüneteltetését. Az avulási kár a kimutatók szerint nem érte el a 150 000 koronát. A kimutatás értelmében a püspökség bruttó jövedelme 279 000 korona volt. A püspök saját tulajdonát képező, a javadalomba beruházott vagyon értéke Zalaegerszegen 900 000, Sorok-majorban 250 000, Répceszentgyörgyön 60 000 koronát tett ki. A püspök a halála esetére 200 000 koronás életbiztosítási kötvényt helyezett el a székeskáptalannál a javítási kötelezettség teljesítésére. Így a püspökség összes vagyona elérte az 1 500 000 koronát, amihez hozzászámítható volt a püspök jelentős magánvagyona is. Az adatok tehát azt mutatták, hogy a zárlat szükségtelen volt, a javadalmat nem fenyegette veszély. Az események után egy évvel, 1920. február 12-én a vallás- és közoktatási miniszter bizottságot küldött ki a zárlat felülvizsgálatára. Ennek 1920. május 4-én kelt jelentése szerint 

"a zárlat elrendelése szükséges nem volt, a püspökségi javadalom hiány nélkül megvan, szabályszerű vagyoni kezelése és gazdaságvitele ellen észrevétel nem tehető. Megállapítást nyert továbbá, hogy a zárlat elrendelése Méltóságod [ti. Mikes] politikai magatartása miatt indult ki, tulajdonképpen azért kerestettek a javadalom vagyoni kezelésében is hibák, és ezért lettek az elhamarkodva megállapított ezen hibák oly annyira kiélezve, és hogy politikai üldözés további folyománya volt a Méltóságod internálása is."

A zárlat elrendelése tehát egyértelműen politikai üzenet volt a püspöknek (talán a püspöki karnak is) és a Nyugat-Magyarországon egyre erőteljesebben szervezkedő Keresztényszocialista Pártnak, amelynek Mikes köztudomásúan lelkes támogatója volt. Közben a püspöki iroda a zárlattal kapcsolatos véleményét megküldte a püspöki kar tagjainak. Az egri érsek és a győri püspök válaszából ismerjük, hogy a püspöki kar támogatásáról biztosította Mikest.

A kormány Mikes tiltakozását felhasználta ellene. Február 16-án Obál kormánybiztos felkereste Károlyi Mihály köztársasági elnököt, s beszámolt arról, hogy Mikes jugoszláv royalista körökkel tart kapcsolatot, a javadalom jövedelmeit ellenforradalmi propagandára használja, és "világfi" módjára él. Az előzőekben láttuk, hogy ezek hamis, rosszindulatú vádak voltak, ráadásul jogilag nem is lehetett megalapozni őket. A baloldali sajtó számára azonban lehetőséget nyújtottak a Mikes elleni sajtótámadások megindítására. A Népszava már február 14-én arról írt, hogy Mikes az egyházi vagyont politikai célokra osztogatta. Másnap a Világban jelent meg egy cikk Hogyan gazdálkodott egy mágnás-püspök? címmel, amely jól kifejezte az írás egész hangvételét és irányultságát. A megyei lapok közül először a szociáldemokrata Testvériség foglalkozott az üggyel, közölve a Népszava cikkét. A támadásokra Mikes közleményben reagált már február 15-én: 

"Az állítólagos ellenforradalom tárgyában nekem tulajdonított nyilatkozatot sohasem tettem, és ezt a vádat a leghatározottabban visszautasítom. Hogy pedig én a püspökség vagyonából politikai mozgalmakat támogattam: egyszerűen nem igaz." 

A baloldali cikkekre az Alkotmány már február 15-én reagált, majd hozta Mikes nyilatkozatát a püspökhöz közelálló Szombathelyi Újság február 16-án, a Zalamegyei Újság pedig február 22-én. A kormány Vass János vallomása szerint február 21-én több más ügy mellett tárgyalta a szombathelyi püspök ügyét is. A gyöngyösi plébános ügye, a székesfehérvári és a szombathelyi püspökök ügyei közül végül ez utóbbit választották, amely alkalmas az ún. ellenforradalmárok elleni lépésre. Az internálást Böhm Vilmos terjesztette elő. A lapok megszerezték az információt, mert Az Újság már február 25-én azt írta, hogy Mikes internálása napokon belül megtörténik. 

Eközben a püspök is lépéseket helyezett kilátásba. Február 20-án az édesanyjának írt levélben politikai célzatúnak minősítette az ellene indult eljárást, amelyet a kormány irányított. Véleménye szerint azért választották épp őt, mert a püspökök közül ő volt az, akit a legkevésbé tudtak megfélemlíteni, másrészt a kormány nagyon tartott az ellenforradalmi szervezkedéstől, és köztudott volt, hogy a szombathelyi egyházmegye területén erős a keresztényszociális ellenzék. Az ellene folyó eljárást és kampányt levelében "Kulturkampf"-nak nevezi, és elszántnak mutatkozik a harc folytatásában. Arról a tervéről is ír, hogy Pestre és Bécsbe utazik az ügy miatt. A levél utóiratában még megjegyzi, hogy a püspöki javadalom természetesen teljesen rendben van.
 

A pesti utazásra február 24-én került sor. Az volt a terve, hogy a kormánnyal tárgyaljon, és végső esetben polgári pert indítson az eljárás miatt.

Dr. Nagy Vince belügyminiszter február 26-án rendelte el az őrizetbe vételt, ám Mikes hollétéről nem tudtak. A napilapok azonban hamar kiderítették, hogy Mikes a Szent Imre Kollégiumban lakik a Fehérvári úton. Ezen információ alapján Pintér Imre rendőrkapitány délután három körül személyesen vitte az internálásról szóló határozatot a püspökhöz. Másnap a reggeli balatoni vonattal Mikest Celldömölkre szállították a bencés apátságba.

Az internálás indokaként a zárlattal szembeni ellenszegülés és a köztársasági elnök főkegyúri jogának tagadása szerepelt, amelyek a kormány szerint az államrendet veszélyeztették. Egészen új indokok voltak ezek a korábbi vádakhoz képest. A zárlattal való ellenszegülés nem volt jogi kategória, hiszen azt tevőlegesen nem akadályozta meg, csak a jogosságát vitatta, és ennek nyilvánosan is hangot adott. Eme véleményét - amint láttuk - a püspöki kar több tagja is osztotta. A főkegyúri jog kérdése azonban teljesen új elem. 

A kormány álláspontja szerint Mikes a zárlattal kapcsolatos állásfoglalásában a köztársasági elnök eme jogának vitatásával valósította meg az ellenforradalmi tevékenységet. Nos, ezen az alapon a teljes püspöki kart internálni lehetett volna. Már novemberben élénk vita bontakozott ki ugyanis arról, vajon a királyság megszűnésével a főkegyúri jog átszállt-e a köztársasági kormányra. Természetesen a Károlyi-kormányzat - és képviselőjeként Persián - ezt az álláspontot képviselte. 

A püspöki kar november 20-i értekezlete nem foglalt állást az ügyben, de a kérdés rendezését szükségesnek tartotta a Szentszék bevonásával. A püspökök egyetértettek a prímással, hogy a főkegyúri jog a királysággal együtt megszűnt, ezt az álláspontjukat a Vatikán véleménye is alátámasztotta. Ezt képviselte Mikes is. A főkegyúri jog kérdése a sajtóban is szerepelt, pro és kontra születtek a cikkek. Mégis, ezen váddal csak Mikes ellen indult eljárás, ami alátámasztja azt a véleményt, hogy politikai hajsza folyt a püspök ellen, amihez ez a mondvacsinált vádpont teremtett alapot.
 

Celldömölkön a püspök egy hónapot töltött. Itt még viszonylag szabadon érintkezhetett a külvilággal, látogatókat is fogadhatott. Több levelezőlap is fennmaradt, amelyet Celldömölkről küldött az édesanyjának. Fogva tartó tisztje előzékenyen bánt vele, napi sétára is magával vitte. A katonák azonban egyre inkább kellemetlenkedtek vele, főleg azután, hogy az őrséget pestiekkel váltották fel. Március 7-én látogató érkezett hozzá dr. Vass József személyében, aki arra kérte, adjon ki olyan nyilatkozatot, amelyben elismeri "tévedéseit". Ebben az esetben a kormány módot találna ügye felülvizsgálatára. Mikes nem vállalta ezt. 

Március 29-én este két nyomozó érkezett azzal a paranccsal, hogy Mikest a fővárosba szállítsák. Másnap délután érkeztek meg a budapesti főkapitányságra, ahol - Mikes elmondása szerint - "egy 18-20 éves, göndörhajú, cvikkeres fiúcska elé vitték". Kihallgatásra nem került sor, majd másnap autón a gyűjtőfogházba szállították, ahol a 26-os zárkába került. Visszaemlékezése szerint meglátogatta László Jenő, a Forradalmi Törvényszék vádbiztosa, de továbbra sem hallgatták ki.
 

Húsvét után a rabok élete megváltozott, mert új foglyok érkeztek nagy számban. Ekkor került a gyűjtőbe Simonyi-Semadam Sándor, Huszár Károly, Haller István, Esterházy Móric, Lovászy Márton, József Ferenc királyi herceg. A rabok élénk "társadalmi életet" éltek, a beérkező híreket naponta megvitatták, a tanácskormány túlélésének esélyeit latolgatták. Állítólag többen is közbenjártak Mikes szabadon bocsátásáért - a Szentszék, az olasz, francia, angol missziók -, de hiába. A fogházban a mostoha körülmények között arcán orbáncot kapott, ezért a svájci Vöröskereszt közbelépésére a Park Szanatóriumba szállították, ahol többek között Wekerle Sándor, Lánczy Leó és még számos korábbi és későbbi politikust, katonatisztet tartottak fogva. Itt látogatókat is fogadhatott, sőt az ellátása is jobb lett. Komornyikja Posch Mihály budapesti vendéglőstől szállította neki naponta az élelmet. Pünkösdtől kezdve engedélyt kapott arra, hogy szobájában misézhessen. 

A június 24-i ludovikás puccskísérletről a foglyok tudomást szereztek, ezért az esti órákban egy különítmény a parlamentbe akarta szállítani őket, de a püspök javaslatára a kórház egyik orvosa, Klima Ilona felhívta Haubrich József népbiztos-városparancsnokot, aki megtiltotta, hogy az engedélye nélkül a foglyokat kiadják. Július közepén megjelent Mikesnél egy "fehér érzelmű" detektív, aki szerint Mikes az elsők között szerepel a kivégzendők listáján. 

Ez az információ késztette a későbbi szökésre. Molnár komornyik hírekért járta a várost, Brenner János civil ruhát, Kemenes Lajos színész álbajuszt, Palló Imre pedig szemüveget hozott. A szökés tervét egy Auer nevezetű főhadnagy és Nógrádi főkalauz készítette el: eszerint gyapjút szállító vonattal Pinkafőig utaznak, ahol átlépik az osztrák határt. A szökés időpontját július 30-ában határozták meg.

Este 6 órakor vacsoraidőben Mikes egy alkalmas pillanatban leszökött a fűtőházba, amelynek a kulcsát napközben megszerezte. Innen jutott ki az utcára, ahol az álruhában elvegyült a tömegben. Auer főhadnagy kíséretében gyalog, majd konflison a Dunaparti Rakodó-pályaudvarra mentek, ahol vasúti tisztviselőnek kiadva magát jutott fel egy tehervonatra. Közben Molnár komornyik a püspök vacsoráját vitte a szobájába, mintha még ott tartózkodna. Ezt követően úgy búcsúzott el a püspöktől, hogy a detektívek jól hallják a távozását. Ezt követően őt is a főhadnagy kísérte a pályaudvarra. A szökést 7 óra körül vették észre, és az olasz missziót gyanúsították, mert Romanelli ezredes pár napja a püspöknél járt. A vonat másnap reggel 6 körül indult Kelenföldről. Utazás közben érkezett a Kormányzótanács bukásának híre, ezért az eredeti tervet megváltoztatva Somlóvásárhelyen szálltak le, ahol gróf Erdődy Sándor kastélyában szálltak meg. 

Másnap innen Károlyházára mentek, ahol a csehimindszenti plébános testvérének erdészlakában éjszakáztak. Vasárnap oda érkezett meg Vépről gróf Erdődy Ferenc, aki a proletárdiktatúra bukásának hírét hozta. Ezután kocsival Csabrendekre mentek Meisel József pápai plébánoshoz, majd vissza Somlóvásárhelyre, augusztus 5-én pedig Vépre. Másnap reggel dr. Boda János püspöki helynök és Varga János püspöki titkár meglátogatták a püspököt. Csak 20-án hagyta el a kastélyt, amikor - a hívek kérésére - fényes ünnepség közepette vonult be székvárosába, ahol Te Deumot tartottak szerencsés megszabadulása alkalmából. Ezzel fejeződött be Mikes püspök "Kulturkampfja".

Internálása után fél évvel térhetett csak vissza székhelyére a püspök. Az ellene felhozott vádak koholtak voltak, és politikai célzattal születtek. Ennek következtében az egész eljárás törvénytelen volt. Az eltelt hónapok azonban nem múltak el nyomtalanul személyiségén. Az elszenvedett sérelmek hatására megerősödött benne a kommunistákkal és szociáldemokratákkal szembeni ellenérzés. Erősebbé vált azon meggyőződése, hogy a keresztény elkötelezettségű emberek fokozottabb politikai szerepvállalására van szükség. Ugyanakkor új feladatokat is megkövetelt a történelmi helyzet, amennyiben fontosabb lett az ipari és mezőgazdasági munkásokkal való foglalkozás abból a célból, hogy körükben a baloldali eszmék ne hódíthassanak tért. 

Legitimista elkötelezettsége az idők során semmit nem változott, sőt tovább nőtt a királyság intézményébe vetett bizalma, amelyben biztosítékot látott a köztársaság "felfordulása" ellen. Az elszenvedett sérelmek a legitimista politikusok egyik meghatározó, hiteles vezetőjévé tették személyét; amely vezető szerep nem a formális, mindennapi politikai életben nyilvánult meg, hanem sokkal erőteljesebben hatott informális úton, a püspöki karon és a keresztény elkötelezettségű, a püspök köréhez tartozó politikusokon keresztül. 

Ez a befolyása egészen a király kudarcba fulladt visszatérési kísérleteiig (1921) - a Nyugat-Dunántúlon pedig még tovább - tartott. A püspöki karon belül vitathatatlanul IV. Károly legelkötelezettebb híve maradt. Ennek lett következménye, hogy a király visszatérési kísérleteiben oly fontos szerepet játszott.

Bakó Balázs: Az ellenforradalmár püspök.

Eljárás Mikes János szombathelyi

püspök ellen 1918-19-ben.

[A tanulmány itt olvasható]