Így töröljük el a politikai korrektséget


http://ellenforradalmar.blogspot.hu/2017/01/igy-toroljuk-el-politikai-korrektseget.html

Azokhoz fordulok, akik a '68-asok kulturális "vívmányait" szívesen tipornák meg jó alaposan. Ennek ugyanis eljön az ideje.
      

A PC eredete

Kezdetben a politikai korrektség azt jelentette, hogy a fősodratú társadalmi diskurzusban törekedtek minimalizálni az egyes kulturális közösségek megsértését. Ez szép... Szép, mint egy újszülött tigriskölyök. 
 













De amikor megnő, széttép minket és az már nem is olyan szép. A politikai korrektség ugyanis zsarnoksággá vált. A kulturális relativizmus lánca csörög a nyakában és a nyilvánosság arénáiban marcangolja a kultúránkat. 

A liberálisok, akik tabukat akartak dönteni és a "zsarnokság nyelvét" akarták megváltoztatni sokkal rosszabb elnyomók lettek azoknál, akik ellen küzdöttek. Be akarták betonozni a saját forradalmuk eredményeit és ezért hozzáláttak a kultúra átalakításához. 

Badarságok

Ennek a folyamatnak a legtöbb produktuma egyszerűen csak nevetséges. Kissé komikus hulladéklogisztikai referensnek hívni a kukásokat, hogy ne sértődjenek meg. Mindenkinek szíve joga, hogy erőltetett eufemizmusokat használjon. De az agymosás és az aljas hazudozás intézményesítése már más dolog:

Agymosás

Az agymosás egy ideológiai csoport által alkalmazott erőszakos átnevelés, amely a személyt mindenekelőtt megfosztja szellemi hatóerejétől és cselekvőkészségétől. Az új gondolkodásmód elsajátításában fontos szerepe van a sulykolásnak, hogy a nyomás alatt lévő személy vagy behódoljon és átvegye az ideológiai csoport viselkedési normáit, kifejezéseit, kulturális kódjait, vagy vonuljon vissza és ismerje el, hogy neki semmi keresnivalója a politika porondján, ő nem szalonképes, a dolgok nem folyhatnak úgy, ahogy ő akarja, ő tulajdonképpen nem is normális, hanem ő a kivétel: egy vállalhatatlan extrémista, aki jobb, ha eltitkolja a véleményét.

Az eredmény, tehát belső emigráció, vagy behódolás, tehát az, hogy az adott ideológiai csoport kulturális hegemóniára tesz szert és ezzel tartósítja politikai befolyását. Így történt ez a '68-asok esetében, akik el tudták hitetni a normális emberek nagy részével, hogy nem normálisak, maradiak, nekik nem lehet szavuk. Nem volt könnyű, hiszen mindenkinek van természetes önérzete, de a kitartó agymosás megteszi hatását és a kulturális hegemóniáért folytatott küzdelemben a legkisebb önbizalomvesztés óriási vereséget vonhat maga után. 

Kulturális terror

Olyan módszereket alkalmaztak a kulturális marxizmus nyugati képviselői, amik már korábban a kommunizmus terjesztésében beváltak. Csak a jelszavak egy részét kellett lecserélni. Elindult a nagy menetelés a kulturális pozíciókon és intézményeken keresztül. A médiában és az oktatásban kulcspozíciókat szereztek maguknak a felforgatók. Aki nem hódolt be, az nem kapott állást az egyetemen. Aki nem vette át szolgaian a kulturális kódrendszerüket és szóhasználatukat az ellen támadást indítottak. 

A szélsőbaloldal bevackolta magát a nagy nyugati egyetemekre és a legbefolyásosabb médiumok vezetésébe. Évtizedes rombolásukat annyira agresszív és leplezetlen módon vitték végbe, hogy ma már az általuk megszabott politikai korrektség szitokszó, és választást lehet nyerni azzal az ő zsarnokságuk megtörésének ígéretével. 
 













Trump azért nyert, mert az amerikaiak nagy számát meggyőzte, hogy el fogja pusztítani a politikai korrektséget. 

Megírtuk [ITT], hogy miért tört ki sírógörcsben az egész liberális világ a választás másnapján: Félnek, hogy veszíteni fognak a  kulturális hegemóniából, amiért annyit harcoltak. Elbizonytalanodtak. Sok liberális nem érzi magát otthon ebben az új politikai közegben. 

A jobbra tolódás általános trendje miatt egyre több olyan közéleti megnyilvánulást hallani a normalitás szellemében. Ez zavarba hoz minden liberálist. Nevezzenek gonosznak a kedves olvasók, de nekem ebből adódik egy következtetés:

Alááshatjuk és alaposan megrengethetjük a liberalizmusba vetett hitüket és a magabiztosságukat. Elidegeníthetjük őket a politikától, elhitethetjük velük, hogy semmi keresnivalójuk a politika porondján, nem szalonképesek, a dolgok nem folyhatnak úgy, ahogy ők akarják, ők tulajdonképpen nem is normálisak... Kivételek: vállalhatatlan extrémisták, akik jobb, ha eltitkolják a szélsőséges és ósdi véleményüket.
   
Ezzel leszállunk a szintjükre? Bepiszkoljuk a kezünket? Politikai szörnyetegekké válunk? Majd ha az unkáinkat gender átnevelő táborban ütlegelik és a totalitárius rendszerekhez méltó büszke felvonulásoktól lesznek zajosak a városaink, ahol kötelező lesz éltetnünk a haladást és a szélsőbaloldali ellenkultúra utópiáit akkor térjünk vissza arra a kérdésre, hogy mi a helyzet a piszkos kézzel és a politikai szörnyetegséggel. 

A kulturális hegemóniáért folytatott harc nem egy értelmiségi okoskodás, hanem a politika megtermékenyítése hosszú és sorsdöntő évtizedekre. Ez egy háború. Van benne ellenség, vannak zászlók, jelzések, jelszavak, kódok, el lehet benne vérezni és területeket lehet elfoglalni vagy feladni.


Amit ma politikai korrektségnek nevezünk az az ellenséges föld, amit el kell foglalnunk. A csatatér kijelölése kulcsfontosságú, hiszen ha az előnyösebb állásokat előbb foglalja el az egyik fél, akkor gond nélkül felőrölheti a harcba érkező ellenséges csapatokat. Amikor a baloldaliak nyelvén beszélünk, amikor behódolunk az ő kulturális kódrendszerüknek, akkor felajánljuk nekik ezeket az előnyös állásokat. 
   
Minden alkalommal, amikor ne adj' Isten "házassági egyenlőségről" beszélünk, magunk felé fordítunk egy üteget. Amikor elhagyja a szánkat az a szó, hogy "homofóbia", egy tölténytárat átdobunk a lövészárkukba. Amikor menekültet mondunk bevándorló helyett, akkor nyilvánvalóan elvétünk egy lövést. 


Néhány javaslat:


Szóhasználatunkban tudatosan romboljuk a szélsőbaloldali kulturális hegemóniát:

1.) Mérgezzük meg a liberális kifejezést és használjuk általános pejoratív gyűjtőszóként a baloldaliakra. Rendeljük mellé rendszeresen a "szélsőséges" jelzőt, vagy utaljunk arra, hogy a liberalizmus a kultúránkat megmétejező, alattomos totalitarizmussá vált a XXI. században.

2.) Használjuk hasonlóan kiterjesztett értelemben a '68-asok, vagy '68-asság kifejezést, illetve a "kulturális marxizmus" kategóriáját, feltétlenül hangsúlyozva, hogy e fölött már eljárt az idő (bármit is jelentsen ez).

3.) Nevezzük magunkat nemes egyszerűséggel normális embereknek, de ennek tartalmát ne konkretizáljuk túlságosan. Kínáljunk fel az ingadozóknak egy olyan, könnyen felvehető vonzó identitást, amit elfogadva ők is a normális emberek közé tartozhatnak mentesülve a szélsőséges liberalizmus utópikus őrületétől.

4.) Minden baloldali gondolat lényege, hogy utópikus. Nevezzük, hát nevén a gyereket, és minden adandó alkalommal mutassunk rá a baloldali ötletek és narratívák és a valóság közötti kibékíthetetlen ellentétre.

5.) Erősítsük a baloldali elitizmust és megnemértettség tudatot azzal, hogy gyakran nevezzük a baloldaliakat egy szűk, elitista kisebbségnek, ami a másképp gondolkodó normális többségre akarja kényszeríteni az irreális és idejétmúlt elméleteit. Ettől méginkább elidegenednek a társadalomtól és vagy kiszállnak a játékból, vagy beleállnak a felkínált szerepbe és elfoglalják a csatatéren a kedvezőtlenebb állásokat.

6.) Amikor egy adott kommunikációs helyzetben a baloldaliak kifejezik felénk elvárásukat, hogy az ő politikai korrektségüknek hódoljunk be és használjuk az ő kifejezéseiket, akkor ássuk alá az elvárásuk legitimációs alapját és nevezzük nevetségesnek, szánalmasnak ezt az elvárást. Ne legyünk politikailag korrektek az ellenség kedvéért. Mondjuk ki amire gondolunk.

7.) A negatív kifejezéseket kapcsoljuk az ellentáborhoz (propaganda, diktatúra, terror[!]) nem "meleglobbi", hanem "homoszexuális propaganda". Liberális véleménydiktatúra. Kulturális terror.

8.) Alapvető: a "forradalom" és a "forradalmi" sosem lehet pozitív kifejezés.

9.) Sose mentegetőzzünk azért, mert igazunk van. Érjük el, hogy a baloldal kérjen elnézést még azért is, hogy létezik. Nem diktálhatják többet a játékszabályokat. Törjön meg a saját kulturális befolyásuk jogosságába vetett hitük. [Lehet, hogy valaki kételkedik abban, hogy ez megtörténhet, de ez a technika ragyogóan működik.]

10.) Rendszeresen dícsérjük azokat, akik a mi kulturális kódrendszerünket használják, akik jobboldali szellemű könyveket írnak, akik kiállnak a normalitás mellett. Sose múlasszuk el a személyes kvalitásaikat, az eredményeiket, a véleményüket lépten-nyomon pozitívan minősíteni társaságban, online felületeinken, írásainkban. Ebben a "virágozzék minden virág" mao-i elvét fordítsuk a visszájára és mindenkit dícsérjünk meg aki a konzervatív minimumot megüti.

11.) Kommunikáljunk aktívabban az ellenfélnél. Növeljük a jelenlétünket azokban a terekben, amelyekben az emberek a társadalmi normarendszerüket újrafogalmazzák.
12.) Tematizáljunk és alakítsunk ki kedvezőtlen kommunikációs környezetet az ellenfél számára. Csak úgy szólhassanak hozzá a mi témáinkhoz, hogy ezzel előnytelen helyzetbe kerülnek és átveszik a mi normáinkat, amik számukra idegenek.

13.) Ne veszítsük el a kreativitásunkat, és sose menjen túlságosan a fogalmi precizitás rovására se a kultúrharc.

14.) A baloldal kedvenc bálványaira mondjuk ki, hogy nem csupán hamisak, hanem tulajdonképpen nem is léteznek. Nem elég azt mondani az egalitarizmusra, hogy egy téveszme, hanem azt is ki kell jelenteni, hogy az egyenlőség nem létezik. Nincs. (Vö.:
15.) Tüntessük fel generációs konfliktusként a baloldal és jobboldal ellentétét: az elagott liberális '68-asok legfeljebb hátráltatni tudják az új generáció konzervatív és normalitáspárti fordulatát. Érezzék magukat egy ritka, kihalófélben lévő állatfajnak.

16.) Ne egyszerűsítsük le túlságosan a történelmi és politikai narratívánkat, mindig árnyaljuk azt, de sose politikailag korrekt módon. Az egyetlen kritérium a dolgok valós összetettségének kifejtése lehet.

17.) Annak tudatában kommunikáljunk, hogy a balodaliak számára a diskurzus teremti a valóságot. Ha a narratíváinkat és kommunikációs paradigmáinkat győzelemre juttatjuk akkor ezzel lényegében száműzzük őket az univerzumból.

18.) Ismerjük fel, hogy minden közéleti kérdés kulturális és egyben politikai kérdés is. Nincs olyan, hogy "csak". Nincs jelentéktelen szó.

19.) Míg a politikai kommunikációs cél elérése érdekében a baloldal territóriumán kulturális tényezőket politizálunk át, ugyanezért mélységesen ítéljük el a baloldalt, modván: totalizálják a politikát és megmételyezik az utópiáikkal a normális emberek életét. Igen, ez kettős mérce. Amikor átlépik a frontvonalat, tapossunk oda nekik, hogy fájjon. A normalitás égisze alatt építsünk minél szélesebb társadalmi szolidarítást, de a megátalkodott kultúrmarxitákkal kezeljük valós veszélyességüknek megfelelően és szorítsuk őket partvonalra.

20.) Tartsuk észben, hogy mától mi neveljük a baloldalt és is mi fegyelmezzük. Ha olyat tesznek, vagy mondanak, ami helyes, akkor az adott cselekményt vagy közlést minősítsük pozitívan. Ha valami rossz fát tesznek a tűzre akkor alaposan lépjünk a sarkukra, hogy legközelebb ne legyen erre kedvük.


Lehet finnyáskodni, de ha senki sem végzi el a politikai kommunikációs célok elérése érdekében végzendő munkát, akkor nem jutunk előre és eltaposnak minket.

Azok a naivak, akik számára gusztustalan demagógiának tűnnek a fenti megfontolások, azok ne felejtsék el, hogy háborút veszíteni nem jó dolog. Jajj a veszteseknek. Jajj azoknak, akik a kultúrharcban alulmaradnak.
Az aktuálpolitikai játszmák előtt (vagy helyett) közvetlenül a társadalomra kell hatnunk, arra a közegre, amely a politikai realitásokat megteremti. Köröket kell szerveznünk, amelyekben a társadalmi diskurzust gyökeresen meg fogjuk változtatni.
    
És a korrektséget győzelmünk után 
depolitizálni fogjuk. 

Megjegyzések

Megjegyzés küldése