Ellenforradalmár - megtisztelő cím




Ma 90 éves a XVI. Benedek pápához köthető világhírű filozófus Robert Spaemann, aki munkásságának nagy részét a keresztény etikának és a jogfilozófiának szentelte.

A hit ésszerűségét valló gondolkodó filozófiájának középpontjába Istent állítja előszeretettel ellenpontozva Nietzsche gondolatait. A hagyományos istenérvek gazdag filozófiai hagyományát egy páratlanul izgalmas intellektuális örökségnek tartja, amihez maga is igyekszik hozzájárulni. Magyarul is megjelent A végső istenérv című műve, amelyben Nietzsche naturalizmusával szembefordulva a futurum exactum (befejezett jövő idő) mintáját használja fel Isten létének és az igazság örökkévalóságának bizonyítására.
 
Érvelése szerint "Valamiről azt mondani, hogy most van, azonos annak állításával, hogy a jövőben mint egykor-volt fog létezni. Ebben az értelemben minden igazság örök. Hogy az év bizonyos napján sok ember gyűlt össze egy egyetemi előadóban meghallgatni egy előadást az istenhit és racionalitás összefüggéséről, az nem csupán aznap igaz, hanem örökre az marad. Ha mi ma itt vagyunk, akkor holnap itt-voltak leszünk. [...] Az állítás, mely szerint „a távoli jövőben nem lesz igaz, hogy ma itt vagyunk”, értelmetlen. [...] Ha a jelenbeni valóság egyszer nem lesz volt-valóság, akkor egyáltalán nem is valóságos. [...] De ismét a kérdés: Miféle lét az elmúltnak ez a valósága, az igazság örök igaz-léte? Az egyetlen válasz csakis ez lehet: gondolnunk kell egy tudatot, egy abszolút tudatot, amelyben minden, ami történik, fennmarad és megőrződik." 
  
Nyelvtani logikán alapuló gondolatmenetét különös megvilágításba helyezi az a tény, hogy Nietzsche, akivel vitatkozik egyszer papírra vetette a következő sorokat:  „Attól félek nem szabadulunk meg Istentől, mert még mindig hiszünk a grammatikában”. (Ez a gondolat egy önálló bejegyzést is megérdemelne, de most térjünk vissza a szerzőhöz.)

Spaemannt (akinek apja felesége halála után pap lett) a szerzetesség gondolata foglalkoztatta és egy észak-rajna-vesztfáliai bencés kolostorban képzelte el a jövőjét. Diákkorában sok szempontból meghatározó benyomást tett rá a nemzetiszocialista diktatúra. A nácik forradalmi szocializmusa és sovén szemlélete nem hódította meg a katolikus diákot, aki a Hitlerre teendő eskü napján is beteget jelentett. Az antiintellektuális, természetjogra fittyet hányó forradalmi légkörtől idegenkedő későbbi filozófust diáktársai csak ellenforradalmárként (konterrevolutionär) emlegették, de erre az időszakra büszkén emlékezik: "Megtisztelő cím volt számomra: ellenforradalmár voltam." 


A tradícióhoz és a természetjogi szemlélethez való ragaszkodás jegyében nem is lehetett volna más, így ebben következetes maradt magához a későbbiekben is. A '68-as diákmozgalmaktól és a Habermas nevével fémjelezhető filozófiai paradigmaváltástól ugyanúgy idegekedett, mint a korábbi forradalmi irányzatoktól. Doktori dolgozatát a híres francia ellenforradalmi gondolkodóról, Louis de Bonaldról írta ("Der Ursprung der Soziologie aus dem Geist der Restauration."-címmel). A de Bonald által leírt forradalmi bűnbeesést és az istenkegyelmiségen alapuló monarchiákkal szembeni destrukció folyamatát és az isteni száműzését a közéletből Spaemann úgy jellemezte, mint a gondolkodásról való lemondás folyamatát. 

Szemléletmódja nem volt anakronisztikus, hiszen a modernitás helyébe nem a múltat kívánta minden további nélkül restaurálni, hanem azt akarta visszahelyezni méltó helyére, ami örök. A modernitással kapcsolatos állásfoglalása figyelemreméltó: "Védőbeszédem a modernitásért az elbukó iránti tiszteletben gyökerezik." Tudta, hogy a posztszekuláris és modernitás utáni világ felett is ugyanaz az igazság fog őrködni, mint minden korszak fölött. 

"Az fontos, ami mindenkor fontos. Ez mindig Istent jelenti." Az igazság örökkévalóságáról alkotott felfogása alapján vallotta azt is, hogy "Ha nem lenne természetjog, teljesen értelmetlen lenne az igazságosságról beszélni". 

Nem lehet véletlen, hogy a sok kérdésben hasonlóan gondolkodó XVI. Benedek pápa nagyra értékelte Spaemann munkásságát és meghívta őt Castel Gandolfóba, hogy ossza meg gondolatait a természettudomány, a filozófia és a hit kapcsolatáról. A római rítus hagyományos formájának már-már feledésbe merült értékeit ismerő Spaemann a pápa tanácsadójaként erősködött, hogy a régi rítus ismét visszatérhessen a gyakorlatba a novus ordo mellett. A pápa Summorum Pontificum kezdetű apostoli levelével vissza is állította régi fényébe az ősi tradíciót. 

Benedek pápához hasonlóan Spaemann is a relativizmus forradalmával szemben fogalmazza meg mondanivalóját. Korunkkal szembeni egyik fő kritikája, hogy mára alig beszélünk jóról és rosszról, mindenki csak különböző értékeket emleget, amelyeket sosem definiálunk pontosan. A kulturális relativizmuson alapuló multikulturalizmus és a radikális pluralizmus nagy árat követel a nemzetektől, hiszen egy ponton túl ellehetetleníti az emberek egymás mellett élését. Az unos-untalan hangoztatott értékek mögött Spaemann hatalmi törekvések egymásnak feszülését látja Európában: "azoknak a kezében van a hatalom, akik az értékeket tételezik, ennélfogva az értékekért folytatott harc semmi más, mint a hatalomért folyó harc – leplezett formában. Egy értékközösségben ezért rá kell kérdeznünk a rejtett érdekekre. Kinek származik előnye egy meghatározott értékrendből? Ha az értékek nem objektív értékek, hanem a mi értékeink, ki itt az a bizonyos „mi”? És ki uralkodik egy társadalomban, ha ezek vagy azok az értékek kerülnek a legfõbb helyre? Ki értelmezi és ki képviseli ezeket a legfőbb értékeket? A leleplezés gesztusa elkerülhetetlen lesz."

A relativista maszatolás végét követelő gondolkodó az Amoris Laetitia kétértelműsége kapcsán is elmondta véleményét, miszerint a világos irányelvek hiánya és Ferenc pápa egyes átgondolatlan döntései súlyos következménnyel járhatnak az egyházra nézve. 

Érdemes megfogadni a 90 éves filozófus tanácsát: nem a múlthoz kell visszatérnünk, hanem ahhoz, ami örökkévaló: a relativizmus forradalma ellen az Igazság szolgálatába kell szegődnünk.


Írta: Colonel
 Ellenforradalmár-blog

Megjegyzések